Kazahsztán fővárosában, Asztanában van egy csodálatos piramis alakú kultúrpalota, amelynek egyik szintjén könyvtár működik (International Turkish Academy).















      
A könyvtár kiemelt helyén, egy magyar kutató emlékpolca található. Mándoki Kongur István turkológus, őstörténet kutató az, akit ezzel a tisztelettel illetnek Kazahsztánban.

Karcagon született 1944. február 10-én. Egész életét a kunok kutatásának szentelte. Kutatómunkája közben, 1992. augusztus 22-én itt érte a szívroham, amely az életét vette. Almatiban (régi nevén: Alma-Ata)  temették el. Emlékét és könyvtárát azóta is itt őrzik, ...mert rokonok vagyunk. (Írta: Pánti Róza, a fotókat Palotás János készítette)

Dienes Eszter (Szecsei Tiborné) költő (1949 - 2014). Kunhegyesen született 1949. május 5-én Csörögi Eszter. Általános és középiskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte. Debrecenben a Tanítóképző Intézetben népművelő-könyvtáros szakon szerzett diplomát 1971-ben. Népművelőként dolgozott Kunhegyesen a művelődési központban, majd Tiszabőn. Később 1987-1990-ig Törökszentmiklóson, a városi könyvtárban volt könyvtáros Ladányi Mihály költő egykori pálya- és élettársa. 1975-től ír verseket. Ezek zömmel a Szolnok Megyei Néplap, a Jászkunság, a Hitel, a Mozgó világ, Palócföld, Ezredvég, Parnasszus, Eső és más újságok, irodalmi folyóiratok hasábjain olvashatók, jelennek meg. Írásai rendszeresen jelennek meg a Kunhegyesi Nagykun Kalendáriumban. Munkásságát a Mozgó Világ 1999-ben nívódíjjal ismerte el. Egy-egy csokor verse a Tükörképek (antológia, 1984), A szelek útja : Jászkunság antológia (Szolnok, 1994) és a Csak a gyökér legyen erős (antológia, 2001) kötetben jelent meg. Részt vett a Körmendi Lajos által évente szervezett berekfürdői írótáborokban. Törökszentmiklóson él. Önmagáról írta: „Édesapám írástudatlan kubikus volt, édesanyám takarítónő. Köszönöm nekik, hogy írástudó lettem. Verseket későn, huszonhétéves koromban kezdtem írni, amikor válásom során négyéves kisfiamat férjemnek ítélte a bíróság. Ekkor már szüleim nem éltek. Odahagytam szülőfalum, Kunhegyest és messzi útra indultam. Törökszentmiklósig jutottam. Magányom az élet, a világ, az emberi sorsok olyan összefüggéseit láttatta meg velem, melyekre régen nem figyeltem oda. És elkezdtem írni. Egyszer csak ott állt a píron egy vers. Kicsit kótyagos volt, kicsit idétlen. Másnap igazítottam rajta, és ezt harmadnap is megtettem. Lett valamim, ami az enyém volt. Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért” Második házasságából született Veronika lánya. Önálló kötetei: Mosolymaradék (versek, 1995), Holdvirágzás (versek, Miskolc, Felsőmagyarország K., 2000), Szerető, este (versek, Karcag, Barbaricum Könyvműhely-Törökszentmiklós, Pro Bibliotheca Alapítvány, 2002). Költészetéről írták: Körmendi Lajos (Dienes Eszter, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága 1983. évi díjasa) In. Jászkunság, XXIX. évf. 1983. június. 2. sz. 4. old. P. Nagy István: A költészet esélye. In Eső 2001. tavasz IV. évf./1. szám. 119-121. old. Szepes Erika: Meggyfaágon ringó hold. In. Eső 2003. tavasz VI. évf. /1. sz. 79-99. old. Életrajzáról a következő forrásokból tájékozódhatunk: Tükörképek (antológia, 1984.), Kunhegyesi Nagykun Kalendárium 1992. 95. old. Csak a gyökér legyen erős (antológia, 2001. Törökszentmiklós) 36. old. Jászkun Krónika, 2001. szeptember 13. (csütörtök) 7. old.Versek: http://esolap.hu/archive/entryView/1033, Beszélgetés: http://esolap.hu/archive/entryView/1034 (forrás:kunhegyes.hu)

Csöndes, szemlélődő ember vagyok. Nagyon szeretem megfigyelni a körülöttem zajló dolgokat és szeretek  választ kapni a bennem időről időre megfogalmazódó kérdésekre. Jó dolog felfedezni  az élet törvényeit csakúgy, mint megérteni a dolgok  összefüggéseit.
Leginkább azonban  mégis a mindennapi gondok, tehát az  emberek ügyes - bajos dolgai érdekelnek. Felnőtt életemben, a munkám során  az emberek gondjaival foglalkoztam, eközben mindig igyekeztem odafigyelni mások beszédére, viselkedésére is. Nagyszerű alkalom volt ez aztán arra is,  hogy fokról fokra  megtanuljam érteni a testbeszéd nyelvét...
Nagyon értékes és hasznos dolog megérteni ezt a különleges nyelvet, hiszen jelrendszerét "dekódolva" rendkívül érdekes dolgokat tudhatunk meg az emberi természetről, viselkedésről, egyes személyek tulajdonságairól, kulturáltsági fokáról. Sokan nem is hinnék talán, hogy  a testbeszéd, egy szó, a tekintet vagy egy -  egy gesztus  mennyi mindent elárul. Főleg a tekintetünk képes arra, hogy sokat elmondjon rólunk,  hiszen a száj tud hazudni, de a tekintet soha!
Olyan szerencsés vagyok, hogy három gyermekem után hat unokával is megajándékozott az Ég, így tehát  bőven kivehettem a részem a "babázásból": a gyermeknevelésből és annak  apróbb, néha nagyobb gondjaiból is. Megélhettem, megfigyelhettem  a kicsik értelmének kinyílását és fejlődését. Láthattam és átélhettem,  hogyan szereznek egyre több  és több ismeretet és tapasztalatot, s mondhatom: nagyon élveztem mindezt. Szülőként is érdekes és jó dolog gyermekekkel bánni, csak persze akkor a felelősségünk  sokkal nagyobb. Nagyszülőként aztán már sokkal több öröm van a babák körüli teendőkben, hiszen mi  kedvünkre kényeztethetjük is őket.
Mindennél jobb volt a kezembe venni a kisbabákat, és megcsodálni gyengeségükben is erős mivoltukat, szuverén kis személyiségüket. Ha találkozott a tekintetünk, mindig úgy éreztem: íme, itt egy új kis lélek, egy hófehér, makulátlan lap, amit a Sors, az Élet ír majd tele, Egyúttal átéreztem azonban a  borzongató felelősséget is: vajon én milyen nyomokat hagyok  majd ezen a most még érintetlen, üres papíron?  Hiszen az  én kezem vonásai  is fennmaradnak majd rajta- Isten és ember előtt  letagadhatatlanul. Tudok-e vajon szép, jó és értékes jeleket hagyni lelkükben - ezen az egyelőre még üres papíron?
Kevés rejtélyesebb dolog van a világon, mint a pár hónapos - még beszélni sem tudó- gyermek tekintete. Kifejező, nyugodt, egyúttal rejtelmes és zavarba ejtően határozott, átható ez a tekintet. Mindig a tengerszemek mélysége-tisztasága, titokzatossága jut róla az eszembe.  Van benne talán kis idegenség,sejtelmesség is, amellett sok-sok, génekbe kódolt, messze-messze időkre visszamutató tapasztalat.
Sokszor gondoltam - éreztem úgy, hogy  ezek a csöpp kis emberkék több és nagyobb tudást birtokolnak, mint azt mi, felnőttek egyáltalán el tudjuk képzelni. Generációk ismereteit, az ősök hagyományait....
Vigyázzunk, hogy gyermekeink tekintetét soha ne fátyolozza szomorúság, szorongás, sem hervasztó bizonytalanság! Ez a felnőttek felelőssége, tehát nemcsak a  szülőké,  nagyszülőké, hanem minden felnőtté.. Bizony, nagyon nagy ez a felelősség.  Nem tudok égbe kiáltóbb igazságtalanságot, egyúttal felháborítóbb dolgot elképzelni annál, mint amikor egy gyermek tekintete fájdalmat, megbántottságot vagy félelmet hordoz. (Írtra: Dr. Hajdú Lajosné Rácz Gabriella)

Újabban, ha mentőt látok magamban gyorsan elmondok egy Miatyánkot, a szenvedőkért, a mentősökért, meg talán azért, hogy hálát adjak a Jó Istennek, hogy nem velünk történt a tragédia. A minap este mikor hazafelé robogtunk Karcagról Püspökladányba a Bocskai utca kenyérgyári sarkánál (ezt a ladányiak tudják hol van) két rendőrautó állt és egy mentő. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy csak nem anyukámat ütötte el valami? Befordultunk a szerviz útra, mert egyébként hozzá igyekeztünk. Amikor kiszálltunk az autóból látjuk, hogy egy ismerős bicikli áll a járdán, nagyon megijedtünk, mert a barátaink ilyen kerékpárral hozzák-visszik a gyerekeiket az óvodába. Oda szaladtunk és valóban a nagymamát és a két unokát sodorta el egy autó a zebrán. A gyerekeket - akiknek az ijedtségen kívül nem lett semmi bajuk - az édesanyjuk nyugtatgatta, a nagyit pedig a mentősök látták el, aztán elvitték a kórházba, ahol alaposan kivizsgálták, de már itthon van és szerencsére ő is megúszta a balesetet. Erzsike mama egy szuper nagyi! Eszembe jut róla a következő történet: a főváros mellett lévő településen lakó lányáékhoz vonattal utazott s vitte az általa termelt száraz babot. A közel három órás út alatt el kezdte fosztani a babot és egy idő után a fél vagon neki segített és a babfosztás közben pedig beszélgetve szinte repült az idő. Mire Budapestre értek a bab ki volt fosztva. Ilyen nagymama ő. Régi vágású, csak úgy ég a keze alatt a munka, mindig lehet rá számítani, ha kell mesél, ha kell játszik, ha kell oviba megy az unokákért, ha kell süt-főz.  Adventben a szeretetről beszél mindenki, Erzsike nagymama a szeretet maga. Annyira önzetlenül árad belőle. Nagyon kell rá vigyázni, hogy még sokáig a közelében melegedhessünk. (Írta: Csontos Gabriella)  

Rekordkísérlet lesz Budapesten, a SYMA csarnokban 2014. december 5-6-án megrendezendő Nyugdíjas expo keretében a Karcagi Birkafőzők Egyesület tagjainak és jeles helyi főzők részvételével. Mint Nagygyörgy Jenő egyesületi elnöktől megtudtuk, a Magyar Piac Szövetkezet részéről Konrád Istvánné és Galisz Tamás kereste meg őket azzal az ötlettel, hogy az expo keretében állítsanak fel egy guinness rekordot, főzzenek meg 7500 adag karcagi birkapörköltet. Az egyesület elvállalta a felkérést, melyet támogatott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter valamint a karcagi önkormányzat is Dobos László polgármesterrel. - A rekordhoz 2625 kilogramm birkahúst kell megfőzni. Kell még hozzá 260 kilogramm hagyma, 26 kilogramm őrölt csemege és 10 kilogramm csípős paprika, 1800 darab szárított csípős csöves paprika, 120 kilogramm sertészsír, 40 kilogramm só és 120 fej fokhagyma. Mi ragaszkodtunk az egy birka egy öntöttvas lábashoz, amit a szervezők elfogadtak, így 120 főzőhely lesz, ahol a hungarikum karcagi birkapörkölt készül majd. Mivel pénteken van a főzés, nem tudtuk biztosítani, hogy minden kaszroj mellett álljon egy főző, összesen 48-an megyünk Budapestre, így lesz, aki több birkát is főz. A birkákat Karcagról, Nagyivánról, Apajpusztáról, Arnótról kapjuk, a levágást ifj. Hubai Imre vállalta a Berekfürdőben kialakított vágópontján. Ez nekünk azért is jó hír, mert így tudjuk, hogy a birka minden részét megkapjuk, hiszen a perzselt köröm, a fej nélkülözhetetlen hozzávaló a karcagi birkapörkölthöz. A főzés után karitatív célokra megy el a 7500 adag birkapörkölt, hiszen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt illetve néhány önkormányzat nyugdíjas szervezetéhez fogják eljuttatni, így biztosan mondhatjuk, hogy újabb 7500 fővel fog gyarapodni azoknak a száma, akik kóstoltak karcagi birkapörköltet. A képen Csontos György és felesége az idei Karcagi Birkafőző Fesztiválon.(forrás:karcagtv.hu)

A Debreceni Borbarát Galéria (Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.) Máté László műgyűjtő (a képen) Ádvent 2014 című tárlata nyílik 2014. december 4-én csütörtökön, 17:00-kor, ahol debreceni képzőművészekre emlékeznek. Így Bényi Árpád, Bíró Lajos, Cs.Uhrin Tibor, Égerházi Imre, Félegyházi László, Holló László, Kapcsa János, Menyhárt János, Móré Mihály, Torok Sándor, Szabó László képeit csodálhatja meg a kedves látogató.

Mindig is szerettem a temetőkben sétálni - csak úgy, mondhatni szórakozásképpen. A háborítatlan  csöndben nagyon jó böngészgetni az ódon sírkövek néhol már alig olvasható feliratait, rácsodálkozni a sírjelekre, s közben átélni kicsit az idő múlását..
Ezt a szokásomat tulajdonképpen  a szüleimnek köszönhetem. Már kiskoromban  is nagyon szerettem velük tartani, főleg  Halottak Napján, amikor szépen felöltözve sorra látogatjuk elhunyt szeretteink sírját. Mindig nagyon tetszett a készülődés izgalma, úgy éreztem: valahol, valakik  már nagyon várnak minket. Még ma is orromban érzem az avar, az őszi lombok  fanyar illatát. Szép volt az őszi csokrok kötése, a gyertyagyújtás,  a világítás szokása, és jó volt  az elcsendesedés  az ismerős sírok  mellett. Eközben biztosan én is feltettem azokat a butácska, ám egy gyermek számára nagyon  fontos és izgalmas kérdéseket, amelyeket később az én gyermekeim, unokáim is sorra feltettek. Tehát: hallanak-e most minket a halottak és vajon nem fáznak-e odalenn, a hideg földben? Nemcsak Halottak Napján sétáltunk azonban a temetőkben:néha meglátogattuk az akkor (az ötvenes években) még létező, de szúrós bokrokkal már sűrűn benőtt Hatvan utcai temetőt is, Itt  még eredeti helyén láthattam az ősi debreceni nagyságok: professzorok és jeles polgárok  sírköveit. Szívesen kerestük fel Csokonai  "vasgúláját" is, ahová  ha tehetjük, azóta is gyakran elzarándokolunk.

                                   
A  séták során aztán örök időkre megtanultam néhány temetői szabályt is: például hogy oda csak vinni szabad, kihozni azonban soha, semmit  - még egy szál virágot , vagy egy csigahéjat sem.
Nagyon szerettünk ellátogatni a Hősök Temetőjébe is.  Debrecen  nyugati részén fekszik ez a szép kis temető, amely  mára már  emlékhely lett - az idők során teljesen körbenőtte a város..Jellegzetes, kerek kupolás mauzóleuma messze ellátszik, és a lankás, szépen gondozott hantok alatt  több generáció hősi halottai nyugszanak. Gyermekkoromban igen közel laktunk ehhez a kis temetőhöz. Szüleimmel sokat sétáltunk benne, én meg már kicsi gyermekként is különösen szívesen bóklásztam a horpadt sírok között, miközben  apró virágokat, meg csigát gyűjtöttem a szomorú Oroszlánnak, hogy kissé felvidítsam őt. Szép kis csokrokat készítettem, úgy tettem a mancsába, és - ki tudja miért - de biztos voltam benne,  hogy a csigaházaknak ő különösen örül!  Úgyis mindig olyan nagyon szomorú, talán beteg is... A szüleim később aztán elmesélték, hogy Debrecen határában véres csata zajlott le, már réges-régen, és ebben a csatában  a magyarokat maradtak alul. .Nagyon sok magyar honvéd esett el abban a harcban, melynek időpontját később a szobor talapzatáról már ki is tudtam silabizálni: 1849.aug. 2-án. A temető szelíd lejtésű lankáin hosszan-hosszan, egyenes sorokban sorakoznak a kis sírkövek - pont úgy, ahogy katonaéletükben az alattuk nyugvók sorakoztak fel a parancsszóra. Soha nem felejtem el, ahogy később  Édesapám meghatottan mutatott meg  egy sírt, melyben  a felirat szerint három testvér nyugszik. Kis korkülönbség volt csak közöttük, s mindhárman hősi halottak lettek az első világháborúnak. Szép fehér  márvány sírkövükön egymás alatt állnak a tárgyilagos  számok, dátumok - egyben mindhármuk rövid életének története, bizonysága, emléke. A már említettek mellett mást is megtanultam ebben a kis sírkertben.. Még ha gyermek voltam is,, az azért már feltűnt, hogy a párnaszerű sírköveken nem egyformák sem a keresztek, sem  pedig a betűk.. Szüleim magyarázták  aztán el. hogy az általunk megszokott és használt (latin) kereszt a magyar katonák nyughelyét jelzi, míg az az érdekes másik a német katonák sírján  látható. (Honnan is tudtam volna még akkor, hogy ez náluk a hősöknek kijáró Vaskereszt megjelenítése?) Az mindenesetre nagyon furcsa volt, eleget csodálkoztam is rajta: hogy lehet az, hogy németek és magyarok egy helyen vannak eltemetve? Sőt, nyugszanak ott orosz katonák is, hiszen csillagos sírkövet is találtunk, bőven. Édesapám aztán elmagyarázta, s én meg is értettem: a halott ellenség már nem ellenség többé. Ha már sírhalom takarja az egykori harcokban szembenállókat, a halál mindig elhozza a megbékélést.. Tisztelni kell tehát a halott ellenséget is. Gondoljuk csak meg: hány magyar katona nyugszik idegen földben!  Jó arra gondolni, hogy a végső nyughelyen néha-néha talán őket is meglátogatják az ott élők, sőt tán még egy-egy szál virág is jut a sírjukra.

Halottak Napján is gyakran kimentünk ide, a Hősök Temetőjébe, gyertyát gyújtottunk a hősök emlékezetére, és pár szál virágot is vittünk a sírokra, melyekre akkoriban bizony már nemigen vitt virágot senki.... Én mindig a leginkább besüppedt, szemmel láthatóan gondozatlan sírokat kerestem, azokra  raktam le virágaimat, egy sírra egy-egy szálat csupán, hogy minél több helyre jusson.. Nagyon jó érzés volt ezt így megtenni, ilyenkor mindig valami különös örömet éreztem. A temetőlátogatások végén mindig visszafordulok a kapuban egy pillanatra: pillantásommal búcsút veszek azoktól, akik előttem járnak a nagy úton, s akiket egy napon én is követni fogok majd.
Tudom, hogy sok temetőben  ki van írva a kapura: FELTÁMADUNK, Igen, ezzel az ígérettel talán nem is olyan félelmetes a halál.... Már nem is emlékszem rá, vajon a Honvédtemető kapuján van-e ilyen felirat. Amióta megismertem egy mondást, és inkább ezt tartanám helyesnek kiírni oda:
"DULCE ET DECORUM EST PRO PATRIA MORI!"  vagyis: Édes és ékes dolog a hazáért meghalni! (Írta:Dr.Hajdú Lajosné Rácz Gabriella)